A finnek az Ovi Maps ingyenességét kihasználva minden fronton GPS-es mobilokkal erősítenek.
Pár napja számoltunk be a Nokia mindenkit meglepő lépéséről: teljes mértékben ingyenes lett az Ovi Maps, amely nagyon komoly fegyver a kezükben. Így nem csoda, ha megpróbálják kihasználni: december elején bejelentették a 2710 Navigation Edition-t, előtte pedig a teljes érintőképernyős, de szintén olcsó és GPS-es 5230-at.

Lényegében a Nokiától mostanában várható készülékek szinte mindegyike vélhetően alkalmas lesz navigációra is, kivéve természetesen a legolcsóbb modelleket. Ennek fényében a vállalat most bemutatta az X6 egy alacsonyabb árfekvésű verzióját, de pletykálnak még az 5233-ról is.
Nokia 5233
Mindkét új mobil egy régebbi butított verziója: az 5233 esetében ez az
5230-at jelenti, bár ez a készülék még nem hivatalos. A két modell közti
egyetlen lényegi különbség, hogy ez nem támogatja a 3G-hálózatokat. Az
érintőkijelzője 3,2 col átmérőjű, 360×640 pixel felbontású, és 16 millió
színárnyalatot képes megjeleníteni. Wi-Fi már az eredeti darabban
sem volt, a négysávos GSM/GPRS/EDGE-en kívül csak Bluetooth 2.1-en keresztül
képes vezeték nélkül kommunikálni.

A kamera 2 megapixeles, minden extrát nélkülöző darab, videót VGA-felbontásban tud rögzíteni. Extrái közé tartozik az FM-rádió, a szabványos Jack-kimenet, és természetesen az A-GPS, ingyenes és teljes értékű Ovi Maps navigációval. Nem tudni, hogy a készüléket mikor fogják hivatalosan bejelenteni, így az áráról sem érdemes még spekulációkba bonyolódni.
Nokia X6 16 GB
A második mobilt ma jelentette be hivatalosan a finn cég: az eredeti X6 és e
között annyi a különbség, hogy ez nem jön zenével (nem elérhető a Comes With
Music szolgáltatás), továbbá a beépített háttértár kapacitása is „csupán" 16 GB,
amely fele a régi modellének.

Ettől függetlenül tudását tekintve minden a régi: a kijelzője azonos az előbb említett 5233-éval, viszont az elsődleges kamerája autofókuszos, 5 megapixel felbontású. Mint a fotós Nokiák mindegyikén, ebben is Carl Zeiss optika kapott helyett, amely mellé dupla vaku került.

Az alapvető 2G-n kívül ez már képes 3G/HSDPA-n keresztül is kommunikálni, bár a maximális letöltési sebesség csak 3,6 megabit lehet. Természetesen nem spórolták ki belőle a Wi-Fi-t sem, a Bluetooth pedig már régóta lényegében minden új mobilban megtalálható.
Az eddig nem említett extrái ugyanazok, mint az 5233-asnál: Jack-kimenet, rádió,
A-GPS. A beépített háttértár nem bővíthető, de ez legyen a legnagyobb gond.
Sajnos a
Nokia nem közölte az új X6 várható árát, azonban várhatóan még 2010. első
negyedévében a boltok polcaira kerülhet.
Kiszivárgott néhány kép, amelyeken végre megcsodálható az új mobilos operációs rendszer.
Még novermber közepén számoltunk be először a Samsung új operációs rendszeréről, amely a dél-koreai gyártó tervei szerint 2012-re az okostelefonjaik felén fog futni. Múlt keddre ígérték a hivatalos bemutatását, amely meg is történt, azonban semmiféle valódi érdekesség nem látott napvilágot, még a TouchWiz-alapú kezelőfelületet sem mutatták meg.

Ezek híján nem is foglalkoztunk akkor a platformmal, azonban mostanra már
érkezett néhány képernyőkép, amelyek végre elégséges apropóul képesek szolgálni
egy íráshoz. Ezekhez csatoltan most következzen néhány információ, amelyek még a
hivatalos bejelentésen hangzottak el: az összes Bada-alapú mobilban lesz 3G,
Wi-Fi és GPS, a kijelzőik multitouch-képesek, és WVGA (800×480) vagy WQVGA
(480×272) felbontásúak lesznek.
Természetesen minden manapság már ismert és megszokott funkcióval rendelkezni
fognak: a webböngésző képes lesz kezelni a Flash-animációkat, lesz
mozgásérzékelő, a kamera-alkalmazásban pedig többek közt arcfelismerés.

Széles körben támogatni kívánják a különféle szinkronizációs lehetőségeket, a
közösségi hálózatokat, szeretnének e-kereskedelemhez kapcsolódó programokat is
elérhetővé tenni. Egyes megoldások -
mint például a szinkronizáció - akár a Samsung saját szerverein is
tárolhatják az adatokat.

Ez egy jó ötlet, de közel
sem eredeti: legutóbb a T-Mobile Sidekick nevű mobilja kapcsán
hatalmas botrány kerekedett, mikor a NAS (Network Area Storage) bővítése
közben technikai hibából fakadón az előfizetők még a telefonkönyvbeli
kontaktokat
sem feltétlenül érték el. A T-Mobile és a Microsoft (a szerverek
üzemeltetője) tájékoztatása szerint végül sikerült majdnem mindenki adatait
visszaállítani, de ez idő alatt az operátor felfüggesztette a készülékek
árusítását.

Végül megemlítendő a rendezvényen bejelentett fejlesztői verseny is, amely egy 2,7 millió dollár összdíjazású megmérettetés. Ezt az összeget 300 fejlesztő közt kívánják szétosztani, a legnagyobb értékű nyeremény 300 ezer dollár.
Jelenleg a Samsung az okostelefonjain háromféle operációs rendszert használ:
Windows Mobile-t,
Androidot és
Symbian-t, azonban a leggyengébb láncszemnek a legutolsót tartják, 2011-ben
előreláthatóan már egyetlen készüléküket
sem fogják ezzel a rendszerrel szerelni. Ezzel együtt a Windows Mobile
részesedését is drasztikusan csökkenteni fogják, 2012-re már csak a mobiljaik 20
százalékát szeretnék a Microsoft rendszerével piacra dobni, további 30
százalékon Android fog futni, a maradék 50 százalékon pedig Bada.
Európában is kapható lesz a mindentudó XT720 MOTOROI.
Az amerikai vállalat egy abszolút felsőkategóriás okostelefont jelentett be, amely elsőként a dél-koreai SK Telecom kínálatában fog felbukkanni még februárban. A jó hír az, hogy valamivel később az amerikai és az európai piacon is kapható lesz: előbbi esetén valószínűleg márciusban, utóbbiról még nincs információ.

Ugyan az XT720-at a címben a Droiddal (Európában Milestone, tesztünk ide kattintva érhető el) hoztuk összefüggésbe, azonban a fő kapocs a készülékek közt valójában az Android 2.0 operációs rendszer. Formatervüket tekintve is rögtön látható a különbség: az új készüléken nincs fizikai billentyűzet, és az oldalán található egy érdekes kiszögellés, három multimédiás gombbal.

A mobil kapacitív, multi-touch érintőkijelzője 3,7 col átmérőjű, 480×854 pixel felbontású, és 16 millió színárnyalat megjelenítésére képes. Fotózás terén sem tűnik kispályásnak: a szenzor 8 megapixeles, autofókuszos, és egy Xenon vakuval lett kiegészítve. Videót HD720p felbontásban képes rögzíteni, és a HDMI-csatlakozónak köszönhetően akár televízióra is képes átküldeni a képet.
Kommunikáció terén a koreai verzió kissé érdekes: háromsávos GSM hálózaton működik, de csak a 3G-szabványt támogatja, HSDPA nincs. Az európai és amerikai változatokban bizonyára lesz az utóbbi is, és nem lenne meglepő a HSUPA sem. Egyébiránt van még a tarsolyban Bluetooth 2.1, DLNA-kompatibilis Wi-Fi 802.11b/g csatoló, és A-GPS is.

Az XT720 beépített háttértárának kapacitása 8 GB-ra rúg, amely 32 GB-os microSD-kártyával tovább bővíthető. Mint az újabb felsőkategóriás mobiloktól elvárható, rendelkezik szabványos Jack-kimenettel, FM-rádióval, gyorsulásmérővel és távolságérzékelővel is.
A készülék méretei: 116 × 60,9 × 10,9 mm, a tömege az 1420 milliamperes Li-Po
akkuval együtt 140 gramm. Valószínűleg csak a koreai verzió specialitása a
beépített T-DMB vevő, az árát az SK Telecom 900 000 wonban határozta meg - ez
átszámítva durván 150 ezer forint.
Sejteni lehetett, hogy a Nokiának van még
pár őász a kezében, különben nem rendeznének kétnapos
rendezvényeket Németországban. A
Nokia
Booklet 3G-t és az
N900-at már
pár napja bejelentették, de a móka csak most kezdődött el igazán: rögtön
kaptuk két dögös, eddig nem látott X-series modellt, a régóta pletykált N97
Minit, és bejelentették a Nokia Lifecastingot is.
Nokia Lifecasting with Ovi
Ez egy szoftver, amely elsőként az N97-tel
és az N97 Minivel lesz elérhető. Lényegében egy mindentudó
Facebook-kliensről van szó, amelyet a finnek fejlesztenek a közösségi
weboldal csapatának hathatós támogatásával. Ez nagyjából annyit tesz, hogy
teljes mértékben ki lehet használni majd vele a szolgáltatást, nem csak
státuszüzeneteket lehet hagyni. A debütálása hamarosan várható, az érdeklődők
Nokia Beta Labs weboldalán tudják majd letölteni.
Nokia N97 Mini
Az N97 csökkentett méretű verziójáról már elég régóta pletykálnak, azonban
hivatalossá csak ma vált. Örülhetnek az európaiak és az amerikaiak is: lesz GSM-
és WCDMA-hálózaton működő verzió is, de bennünket nyilvánvalóan inkább az előbbi
izgat. Került bele 802.11b/g szabványokat támogató Wi-Fi, A2DP-s Bluetooth 2.0
és GPS is, de természetesen a 3G/HSDPA-támogatás
sem hiányzik.

A kijelző 3,2 col átmérőjű, 640×360 pixel felbontású és 16 millió színárnyalatot
képes megjeleníteni. Kamera-ügyileg is hozza a szintet: egy 5 megapixeles
szenzor került bele Carl Zeiss optikával, amelyet két LED-es vaku egészít ki.
Összevetve az N97 és a Mini méreteit, valóban kisebb és könnyebb lett: az előbbi
paraméterei 117,2 ×55,3×15,9 mm / 150 gramm, míg az utóbbié 113×52,5×14,2 mm /
138 gramm. Említésre méltó különbség még az akkumulátor kapacitása, ami az N97
Mini esetében 1200 mAh, az N97-nél pedig 1500 mAh. A 3,5 milliméteres
Jack-aljzattal és 8 GB (az N97-nél ez 32 GB) beépített háttértárral felvértezett
telefon a most bemutatott társaihoz hasonlóan 2009 utolsó negyedévétől kezdve
lesz kapható.
Nokia X3 Comes With Music
A Nokia két X-szériás modellje leginkább az
XpressMusic szériához hasonlítható: fiatalosak és stílusosak, pluszban
zenével érkeznek. Az X3 értelemszerűen a kevesebbet tudó darab: a Series 40
alapokon nyugvó készülék kijelzője 2,2 colos, 240×320 pixeles és 256 ezer
színárnyalatos. Videót legfeljebb a kijelzővel megegyező felbontásban tud
rögzíteni, fotókat pedig maximum 3,2 megapixeles méretben.

EDGE van, azonban 3G/HSDPA nincs, pedig a beépített böngésző elbánik a
Flash-animációkkal is. Sok extra nincs benne: megemlítendő még az RDS-es
FM-rádió, és a Bluetooth 2.1. A belső memória kapacitása 48 megabájt, ami
természetesen microSD-kártyával bővíthető.
Nokia X6 Comes With Music - a zenevad
Épp egy ma reggeli hírben boncolgattuk az FCC által tegnap jóváhagyott 32
gigabájtos Nokiát, amely címkéjén a
Made In Hungary felirat volt olvasható. A spekulációk bejöttek: valóban egy
X-series telefonról van szó, mégpedig az X6-ról.

A specifikációja szinte megegyezik az N97 Miniével: a kijelző szentháromsága 3,2
col/640×360 pixel/16 millió árnyalat, támogatja a négysávos GSM- és
WCDMA-hálózatokat, van benne 3G/HDSPA, WLAN és A-GPS is - a Bluetooth 2.1-en
kívül.
A kamera szintén 5 megapixeles, Carl Zeiss lencsével, két LED-es vakuval. Az
operációs rendszer a Symbian S60 5th Edition 5.0, a processzor pedig a Nokiától
szokatlanul magas órajelen ketyeg: 444 megahertzes.
A készülékek áráról még nem tudunk semmit, egyelőre csak annyi tűnik biztosnak, hogy valamikor az év végétől kezdve lesznek kaphatóak.
Windows Mobile 6.5-ös rendszerű telefonokra már letölthető a Microsoft új mobil irodai szoftvercsomagjának próbaváltozata. A béta a Windows Marketplace-en, a Microsoft online piacterén érhető el, és az Office szoftvercsalád hamarosan piacra kerülő új, 2010-es verziójának tagjaként érkezik.

A készítők legfőbb újdonságként a SharePoint Workspace Mobile szoftvert említik, amely a dokumentumok online tárolását és távoli elérését teszi lehetővé. Ennek segítségével a telefonon megszerkesztett dokumentumokat a saját tárhelyünkre menthetjük el, így azt egyszerűbb elérni egy számítógépről anélkül, hogy a fájlokat közvetlenül az eszközök között kellene küldözgetni.
Az
alkalmazások kezelőfelületét is fejlesztették: különösen az érintőkijelzők
kezelésében ígérnek pozitív változást. Az új felületről néhány pillanatkép is
látható a termék hivatalos weboldalán található videóban. Ezen felül magukat az
alkalmazásokat is továbbgondolták: többek között a táblázatkezelő Excel
funkcióit bővítették, így olyan műveletek és függvények érhetőek el az új
verzióban, amelyeket eddig csak a számítógépre fejlesztett konstrukció
bitrosított.

A próbaverzió megjelenésével egy időben a szoftveróriás alelnöke, Kurt Delbene
megerősítette azokat az értesüléseket, melyek szerint a következő generációs
Windows Mobile operációs rendszer hivatalos bejelentése 2010 első
negyedévében várható - jelenleg a márciusban tartandó Microsoft MIX 2010
konferenciára időzítik.
A rendszer új verziójáról már tavaly is hallhattunk, amikor a megjelenés várható
dátumát 2009 második felére tették, azonban a
Microsoft ehelyett idén a könnyebbik és olcsóbbik utat választotta, és némi
tuningolás eredményeként kiadta a Windows Mobile 6.5-öt. Habár a hivatalos
bejelentés időpontja most biztosnak látszik, a szakértők pesszimisták:
valószínűnek tartják, hogy a hivatalos bejelentés után akár fél év is eltelhet,
mire a boltokba kerülnek az első azt futtató készülékek.
Az új mobil operációs rendszerről néhány pillanatkép is kiszivárgott.
Természetesen az előnyök tekintetében itt is azt a területet említik, ami a
leglátványosabb egy operációs rendszer tekintetében: a kiszivárgott információk
szerint egy újragondolt, látványos kezelőfelületet kapunk, mely a
SilverLight-on alapszik, és nagy hangsúlyt fektetnek az érintőkijelzők
előnyeinek magasabb kihasználására. Forrás: nonstopmobil.hu
2010 január 16-án, szombaton 00.00 órától a mobiltelefon-szolgáltatók hálózatán belüli hívásainál, illetve a hálózaton belüli SMS, MMS küldéseknél is mind a 11 számjegyre, azaz a teljes mobiltelefonszám tárcsázására lesz szükség.
2009 decemberében a három szolgáltató hálózatában még mindig napi 1,5-2 millió hálózaton belüli hívást, SMS-t, MMS-t indítanak a fogyasztók csupán a hétjegyű előfizetői szám megadásával. Mivel az átállás 2010 január 16-án megtörténik, így a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH), a hírközlési fogyasztói jogok képviselője (HFJK), a Pannon, a T-Mobile és a Vodafone arra kér minden mobiltelefon-felhasználót, hogy ha lehet, mielőbb nézzék át a telefonmemóriában tárolt számokat, és amennyiben vannak csak hét számjeggyel beírtak, azokat írják át a 11 számjegyű formátumra és lehetőség szerint ebben a formátumban tárcsázzanak mostantól.
Az új mobiltelefonszámok a +36-os nemzetközi országkódból, vagy a 06-os belföldi előhívóból, a szolgáltató kétjegyű hálózatkijelölő-számából (20/30/70), valamint a hétjegyű előfizetői számból állnak. A hívószámok az átállást követően nem változnak meg, azonban január 16-tól a hálózaton belüli hívásoknál is a teljes számformátumot kell használni. Tehát pontosan úgy kell tárcsázni egy hálózaton belüli mobilszámot, ahogy jelenleg is mind a 11 számjegyet tárcsázzuk, ha másik szolgáltató hálózatába kívánunk telefonálni, vagy ha külföldről akarunk magyarországi mobiltelefonszámot hívni.
Magyarországon a mobiltelefon-szolgáltatók ügyfeleinek száma 2009 év végén meghaladta a 11 milliót, és ez a szám a következő években várhatóan tovább fog növekedni. A rendelkezésre álló, kiosztható hívószámok azonban korlátozottan állnak rendelkezésre. A hívószámok körének bővítése érdekében került sor a vonatkozó kormányrendeletek módosítására. Mivel megszűnik a hálózaton belüli hétszámjegyes hívás és üzenetküldés lehetősége, újabb számmezők szabadulnak fel, kiadhatóvá válnak a 0-s és 1-es számmal kezdődő hétjegyű előfizetői hívószámok is. Forrás: Nemzetközi Hírközlési Hatóság
Mióta elkezdtünk komolyabban érdeklődni a karóramobilok iránt, már három ilyen készülék is járt nálunk, s most egyetlen íráson belül osztjuk meg eddigi tapasztalatainkat olvasóinkkal. Mindhárom készüléket állandó partnerünknek, a NeoDigi Kft-nek köszönhetjük, akiknél természetesen meg is vásárolhatók e különleges termékek. Az eddigi három itthon is elérhető modell mindegyike kínai és mindhárom elég egyedi darab is a maga nemében.

A koncepció
De mielőtt részleteiben is belemennénk az egyes típusok kivesézésébe essék azért
néhány szó magáról az ötletről is. Az órába oltott mobilkommunikációs eszköz
Dick Tracy és Michael Knight óta álma a modern technológiákat kedvelő embernek.
Most a 21. század elején pedig, midőn mobilkészülékeink a kezdeti táskányi
méretek több tizedére zsugorodtak, immár teljesen elérhetővé is vált ez az álom.
Bevallom jómagam korábban úgy gondoltam sokkal előbb ráugrik majd a mobilszakma,
illetve a nagyközönség egyaránt eme területre, hiszen egy kényelmesen viselhető
mobilkészülék csakis csábító elképzelés lehet. Azonban sajnos egyik oldalon sem
elég erős még mindig az érdeklődés. Szép lassan már megindulni látszik a dolog
néhány érdekes kiegészítőn, illetve az eddigi egyetlen nagy gyártó által is
értékesítésre szánt koncepción át, de egyelőre az LG-n kívül még egyik nagy
mobilcég sem mutatott igazán komoly érdeklődést. A másik nagy koreai gyártó a
Samsung is bemutatott már itt-ott egy-egy prototípust, de működő példányok
igazából még csak az LG standján kerültek a barcelonai kiállításra ellátogatók
elé.
No de persze a jó öreg kínai iparágra azért e tekintetben is lehet számítani –
ők már több tucat ilyen termékkel is előálltak. Ezek legtöbbje ugyan még
igencsak gyerekcipőben jár – de legalább már léteznek elérhető megoldások.
Méghozzá az említett partnerünknek hála immár itthon is: úgyhogy az alábbiakban
be is mutatjuk a három eddig megjelent készüléket, amelyek itt akár meg is
rendelhetők a forgalmazótól.

CECT M860 –
Dupla SIM
Első készülékünk egy mondhatni teljesen szokványosnak tűnő darab, már amennyiben
egyáltalán ugyebár szokványosnak nevezhető egy karon fityegő mobiltelefon. A
CECT M860 küllemét tekintve sajnos meglehetősen haloványan teljesít, hiszen
erősen gagyi hatású „Digital multimedia” feliratozása, és úgy összességében
kissé erőtlen designja nem teszik éppen egy trendi darabbá, amit a nem éppen
osztályon felüli anyagminőség is csak tovább fokoz. Van azonban egy pont, ahol
ez a készülék is rejteget egy elég komoly extrát. Mégpedig az akkumulátor alatt
rejtőző SIM foglalat, amiből kettő is van egymás mellett! Bizony ez a típus
egyszerre két kártya kezelésére is képes, ami manapság még a normál
maroktelefonok közt is viszonylag ritkaságszámba megy, nemhogy a karóramobilok
között. Ráadásul a készülék teljesen elkülönítve totálisan egyidejűleg kezeli a
két szolgáltató kártyáját, akárcsak egy komolyabb dual SIM mobiltelefon.

Ez a megoldás tehát egyértelműen a két mobiltelfont egyszerre maguknál tartani kénytelen felhasználók kegyeire hajt, hiszen talán mondani sem kell, hogy az állandó két mobil hurcibálása után mennyire kényelmes is lehet egyetlen karórában magunkkal vinni a céges és a privát kommunikációt. Mindez persze komoly kompromisszumokkal is jár, hiszen mint minden óramobil esetében itt is meg kell küzdeni az olyan nehézségekkel, mint az állandó Bluetooth headset használat, illetve az SMS írás, szinte teljes mellőzése, ugyanis az apró érintésérzékeny kijelzőn, a még apróbb csuklópántba rejtett stylus pálcával bepötyögni egy komoly szöveges üzentet, bizony kártyavárépítő türelmet és újrakezdési késséget igényel. De hát valamit, valamiért ugyebár…

ATL – A
legolcsóbb
Csak feltételezhetően ez a neve e típusnak – leginkább azért mert e három betűn
és a dobozra írt watch phone feliraton kívül az égvilágon semmit nem találni sem
a készüléken, sem a csomagolásán, ami alapján annak akár gyártója, akár
típusszáma egyértelműen beazonosítható lenne. Ez a modell egy fokkal már jobban
is néz ki – talán éppen emiatt. Viszont csak a lényegre szorítkozik: nincs benne
kamera, vagy dupla SIM foglalat, sem extra gombok. Mindössze egy nagyon egyszerű
érintőkijelzővel és négy alapgombbal ellátott típust tisztelhetünk személyében.
E változat extrája leginkább az árában rejlik, ugyanis a többi készüléknek majd
a feléért, mindössze 25 darab ezresért elérhető a NeoDiginél. Ez az ár pedig
gyakorlatilag a legolcsóbb független alapmobilok árával kel versenyre. Vagyis
akinek tetszik az óramobiltelefon gondolata, de nem kíván extra pénzeket
költeni, annak lehet érdekes a – jobb híján – ALT névre hallgató újdonság.

V2 – Egy új
kezdet…
nem sokkal nagyobb egy óránál...
Utolsó készülékünk a V2-es típus. Ez a modell már egy egészen más kategória
képviselője, ugyanis rendelkezik egy olyan extrával, ami elviekben minden
korábbi hasonszőrű készüléknél használhatóbbá teszi: egy 12 gombos extra
billentyűzettel. Sajnos a szóban forgó gombozás egy roppant merev szíjazásra
került, aminek eredményeként kicsit furán is néz ki és elég nehézkesen is
használható, de mindenképpen iránymutató a megoldás, hiszen még így is messze a
leghasználhatóbb darab az egész mezőnyből ez a megoldás. Egy ilyen készülék
választása már nem jár feltétlenül az SMS-ezésről való teljes lemondással, ha az
óramobil elképzelésre teszi le a voksát a felhasználó.
...de lényegesen vastagabb.
No persze regényeket ezen sem lehet írni, de a parányi méretű érintőkijelzőkön
megjelenő karakterkiosztás, amiből az egyes betűket a két ujjpercnyi kis
pálcikával kell szinte találomra kibökni nyilván meg sem közelíti ezt a
kialakítást. Egyértelmű, hogy a V2 a high-tech pillanatnyilag a témában (ami
nyilván az árában is megmutatkozik), de persze azért még ennek használata is
igényel némi fanatizmust.

Summa
Mindenképp látnunk kell, hogy az óraobilok használata ma még komoly
kompromisszumokkal jár. Ugyanakkor azonban azt sem szabad szem elől
tévesztenünk, hogy ez a koncepció még egyértelműen gyerekcipőben jár –
tulajdonképpen csak most kezdi bontogatni szárnyait. Sajnos a „nagyok” még nem
különösebben vetették rá magukat, pedig egy jól kiforrott elképzeléssel
véleményem szerint éppen most lehetne nagyot robbantani. A Nokia megteheti, hogy
bőven kivár, a Sony Ericsson szinte mindenre késve reagál, az LG már nyitott és
az igazat megvallva én a másik koreai gyártótól, a Samsungtól is várok még
valami komolyabb megoldásra a témában, hiszen ők minden újdonságra elég gyorsan
reagálnak.
a komplett billentyűzet miatt messze a leghasználhatóbb modell a V2-es
Az igazi meglepetést a jelenleg éppen kissé haldokló Motorola jelenthetné,
hiszen az éppen ezekben a pillanatokban is tesztelt Aura készülékük tökéletes
kiindulópontja lehetne egy méregdrága luxus óramobilnak. Az Aura kerek kijelzője
köré elképesztő megoldásokat lehetne építeni, a luxustelefonhoz ugyancsak
hasonlatos anyagok felhasználásával – bár az igazat megvallva erre vajmi kevés
az esély, hiszen az utóbbi időkben az amerikai gyártó gyakorlatilag minden
fejlesztésre utolsóként reagált a piacon.
Hogy mit hoz tehát a jövő, azt most még elég nehéz lenne megmondani, ám minden
ellenkező híresztelés dacár mi még mindig úgy találjuk, hogy a karóratelefon
elképzelése nemhogy nincs halálra ítélve, hanem még csak most kezd majd
virágkorába lépni… Forrás: www.mobilit.hu